Képes-e szexuális együttlétre egy gerincvelői sérült ember? 

Sokáig élt az az általános nézet, hogy a gerincvelői sérülés teljes és végleges impotenciát és sterilitást okoz. A gerincvelő ugyanis az agy és a test perifériás részei között szállítja az ingerületet. Ha a gerincvelő sérül, akkor az információáramlás megszakad. Mégis, amint arra Herbert Talbot 1949-es klasszikus tanulmánya rámutat, részleges és teljes gerincvelő sérülés után gyakran továbbra is jelentkezik erekció. Ez azzal magyarázható, hogy van olyan, un. reflektív erekció, amely teljes egészében gerincvelői eredetű, tehát nem szükséges hozzá az agy irányítása. Ahogy egy forró tárgy megérintésére reflexszerűen elkapjuk a kezünket, úgy a pénisz érintése a gerincvelői reflex beindulását eredményezi. 

Az erekcióval kapcsolatos ismeretek jelentős része gerincvelősérült II. világháborús veteránok megfigyeléséből származik. Talbot 200 paraplégiás férfit vizsgált meg, akik mindkét oldalt deréktól lefele lebénultak. A férfiak kétharmada a sérülés után is képes volt erekcióra, sőt néhányan közülük vaginális közösülésre és orgazmusra is. Bár a sérülés következtében bénultak maradtak, és képtelenek voltak számos alapvető testi funkciók befolyásolására, de az erekcióra való képesség gyakran megmaradt. 

A gerincvelő keresztcsonti szakaszában létezik egy "erekciógeneráló központ". A pénisz fizikai ingerlése jeleket küld ebbe a központba, amely ennek következtében ingerli a közeli paraszimpatikus idegsejteket. Ezek a sejtek pedig erekcióra késztető üzenetet küldenek a pénisz ereinek. Amíg ez a reflexkor sértetlen, addig létre tud jönni merevedés.

(Teljes cikk: Ki az úr a háznál?)